Iskolánk a Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Technikum, Gimnázium és Kollégium Heves megyében, Gyöngyösön található. Négy területen folyik ágazati képzés, ahol elektronika-elektrotechnika, informatika, gépészet és gazdálkodás-menedzsment területeken szerezhetnek szakirányú ismereteket és végzettséget tanulóink. Az iskolai 60 éves fennállása óta folyamatosan nagy hangsúlyt fektet a gyakorlatias szemléletű használható tudás és az emberi értékekre nyitott szemlélet megteremtésére. A 2011 óta az Egri Főegyházmegye fenntartásában működő intézményünkben az oktató- nevelő tevékenységünket a diákközpontúság és tolerancia mellett, leginkább a folyamatos módszertani megújulás jellemzi. Tanulóink esetében a hagyományokra való nyitottság, szociális érzékenység és kulturális sokszínűség dominál. Diákjaink minden évben lelkesen képviselik iskolánkat reál- és természettudományos-, valamint szakmai versenyeken és előkelő helyezéseket érnek el a diákolimpiákon.

Idén pályáztunk először Erasmus+ projektre és nagy örömünkre, azt támogatásra érdemesnek is ítélték a bírálók, így már idén nyáron nekivághatunk a nagyvilágnak. 

A jövőben pedig a célunk, hogy minél több kollégánkat és később pedig diákunkat is valamilyen külföldi képzéshez segítsük az Erasmus+ program jóvoltából, hogy ők tudják különféle kompetenciájukat, világlátásukat, nyitottságukat és empátiájukat fejleszteni.

Soltész Gábor

Erasmus+ koordinátor

 
Okleveles testnevelőtanár, osztályfőnök és röplabdaedző vagyok.

2006-ban végeztem az akkori egri Eszterházy Károly Egyetemen, majd 2008-ban a Testnevelési egyetemen is mint testnevelő tanár.

Családom és munkám mellett nagyon szeretek utazni, új embereket-, kultúrákat megismerni. Természet alkotta- vagy az emberi zsenialitás által ihletett különleges helyeket, építményeket megcsodálni. Hitvallásom szerint amíg az élet adta lehetőségek minél szélesebb spektrumát ki nem próbáljuk - legyen az aktivitás, sport, kulináris élvezet és minden más is - addig hogyan is dönthetnénk el, hogy mit szeretnénk kezdeni az életünkkel, miben érezzük jól magunkat, miben tudjuk megvalósítani önmagunkat és természetesen, hogyan tudunk átadni magunkból a legtöbbet a körülöttünk élőknek? Ehhez először minél több benyomást, inspirációt és élettapasztalatot kell összegyűjtenünk és ebből tudjuk majd felépíteni Önmagunkat, aki képes lesz már a közösség számára is nyújtani valamit. 

Elérhetőségeim:

 soltesz.gabor@yahoo.com

https://www.facebook.com/soltesz.gabor.3
https://www.strava.com/athletes/21189947

Borbás József

"El kell felejtenünk a napok és az órák fogalmát, hogy jobban odafigyelhessünk a percekre." - Lao Ce

Tanulmányaim során - többek között - gépészmérnök, gazdálkodási szakmérnök, okleveles közgazdász és okleveles mérnöktanár végzettségeket szereztem, melyek számomra - a folyamatos ismeretszerzés mellett -, mindig az alkalmazkodás lehetőségét is magukban hordozták.

Életemben a kulturális különbségek elfogadása mellett, a hagyományok megismerését tekintettem a legfontosabb célomnak és ezekből a megszerzett tapasztalatokból sokat merítek mindennapi feladataim és osztályfőnöki tevékenységem közben is.

Harmóniára való törekvésem során közvetlen stílussal fűszerezett humorral az életre, mint napról-napra megújuló lehetőségként tekintek, és ennek fejlesztésén szorgoskodom közösségépítő munkám során is.

Elérhetőségem:

borbas.jozsef@vbjnet.hu

https://www.facebook.com/profile.php?id=100002049508682

Patai Gábor

Okleveles villamosmérnök, mérnök tanár és villamos munkaközösség-vezető

2005-ben végeztem a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán (2010 január 1-óta már Óbudai Egyetem), mint Villamos mérnök, majd Mérnök tanár.

Az első utam a Bottyánba vezetett, hogy kipróbáljam a tanári pályát. Azóta is itt tanítok.

Nagyon szeretek utazni, új tájakat, kultúrákat felfedezni, emberekkel megismerkedni és kapcsolatokat kialakítani. Így nagyobb rálátást kaphatunk a világra.

Elérhetőségem:

patai.gabor@vbjnet.hu

https://www.facebook.com/azamat.bagatov.7967

Sólyomvári Tamás

"Akiknek tapasztalatuk van, sokkal inkább sikert aratnak, mint akiknek jó elméleti tudásuk van, de nincsen tapasztalatuk." Arisztotelész

Diplomámat 2011-ben szereztem meg a Debreceni Egyetem Bölcsésztudományi Karán történelem - földrajz szakon. A nevelés világába először kollégiumi nevelőtanárként kóstoltam bele. Az utam 2013-ban vezetett a Bottyánba, ahol szakpárom tanításán kívül osztályfőnök is vagyok.

A történelem és a földrajz tárgyak belekódolják az emberbe az utazás szeretetét. Célom az, hogy tantárgyaim által megismertessem a diákokkal környezetük szépségét, működését és azt a kulturális örökséget, amit az őseink hagytak ránk. Véleményem szerint ezt úgy lehet a leghitelesebben megtenni, ha az ember közvetlenül megtapasztalja a körülötte lévő világot, nem csak olvasott könyvek által próbálja meg átadni azt. A tanárságon túl a legtöbb időt a családommal töltöm, hiszen két kisgyermek apukája vagyok. Szabadidőmben szívesen kerékpározok, túrázok, és olvasok.

Elérhetőségem: 

solyomvari.tamas@vbjnet.hu

https://www.facebook.com/tamaskodj

© 2022 VBJ weblapja Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el